Vidéken lassabban

halad az idő, gondolhatnánk, de ez sajnos nem igaz, itt is ugyanúgy elröppenek az órák, mint a nagyvárosokban…. De sokat tehetünk azért, hogy mégis úgy érezzük: megállt az idő.

Nem kell mást tenni, mint elsétálni jó messzire az emberlakta helyektől, mezítláb ballagni a földutakon, hogy érezzük a lábujjaink alatt a napsütötte homok melegét, hallgatni a tücsökciripelést, a levelek susogását, a nád zizegését, nézni a lassan úszó felhőket, figyelni az elröppenő madarakat, vagy csak csendben gyönyörködni a tájban. Ugye, mindennek az elképzelésétől is már jobban, nyugodtabban érzed magad??

Én imádom a vidék báját, szívesen barangolok ilyen helyen, de most összekötöttem a sétámat a másik „szerelmemmel”, a fotózással! Célirányosan mentem egy helyes kis tanyájára, ahol már vártak a Csajok: Csilla és Anyukája. Csillát már tavaly is fotóztam, bár akkor még kicsit idegenkedett ettől az egésztől… de hozzátartozik az igazsághoz, hogy akkor a fotózás végeztével kaptam Tőle egy nagy ölelést azzal, hogy „már nem is utálom, ha fotóznak”. Gondoltam, már azért megérte… de idén ennél sokkal több volt: szemmel láthatóan jól érezte magát a fényképezőgép előtt, élvezte a kis „szerepjátékot”, a régimódi stílusú ruhát, bőröndöt, frizurát, kellékeket.

Rengeteg hangulatos kép született, a végén már ránk esteledett, így véget vetettünk a mókának, de úgy hiszem lesz folytatása, mert Csillus nagyon szép nagylány, igazán fotóra való és úgy tűnik kedvét is leli a fotózkodásban.

Erről a kis vidéki képsorozatból hamarosan mutatok még néhány fotót.